Határon túli pártok is kritikát fogalmaztak meg a jövőben normatív támogatásban részesülő nemzeti jelentőségű intézmények kritériumrendszere kapcsán.
Mint ismert, Semjén Zsolt nemzetpolitikáért felelős miniszterelnök-helyettes kedden bejelentette: a kormány célja, hogy a nemzetstratégiai jelentőségű, megbízható partnerintézmények ne évről évre, pályázatok útján, hanem kiszámítható módon részesüljenek támogatásban.
Szávay István jobbikos képviselő még aznap kiadott közleményében rácáfolt Répás Zsuzsanna helyettes államtitkár szavaira, miszerint a kritériumrendszert (vagyis hogy milyen feltételek alapján lehet egy intézmény „nemzeti jelentőségű”) a Magyar Állandó Értekezlet (MÁÉRT) határozta volna meg. A magyarországi parlamenti pártokból és határon túli pártokból álló MÁÉRT ugyanis csak véleményezhette a fideszes előterjesztést, amelyet ráadásul a szavazás előtt két órával kaptak kézhez az illetékesek. Szávay azt is nehezményezte, hogy a listát összeállítói Nemzetpolitikai Államtitkárság nem kérte ki és nem vette figyelembe az ellenzéki képviselők javaslatait.
Fenntartások Erdélyben…
Szerdán kiadott közleményében az Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) is aggályainak adott hangot. Kovács Péter főtitkár a konkrétumokat hiányolja, mint mondta, továbbra sem lehet tudni, hogy a nevesített 11 erdélyi szervezeten kívül kik részesülnek a meghívásos pályázat által nyújtott lehetőségben. „Köd fedi a teljes pályázati keretet, nem hozták nyilvánosságra, hogy a döntések Magyarországon vagy Erdélyben születnek, és kik lesznek az elbírálók” – írja Kovács.
A főtitkár felhívta a figyelmet, hogy a Beszterce-Naszód megyei Vicén két szórványkollégium is működik, ennek ellenére csak egyikük fog kiemelt támogatásban részesülni. „Csak remélni tudom, hogy ennek nem az az oka, hogy az egyik kollégium partnere az EMNT (a Fidesz erdélyi szövetségese – a szerk.) szórványtanácsának, a másik pedig nem” – teszi hozzá az RMDSZ-es politikus.
… és Délvidéken
A délvidéki Magyar Remény Mozgalom (MRM) üdvözli a magyar kormány döntését, hogy a nemzeti jelentőségű intézmények ezentúl normatív támogatásban fognak részesülni, a kritériumrendszer viszont szerintük is átláthatatlan. Oláh Róbert ügyvezető alelnök a barikad.hu megkeresésére elmondta, az egyik legkirívóbb példa Délvidéken a párttelevízióként ismert Pannon RTV, amely a Vajdasági RTV-vel szemben területileg sem fogja át a magyarok lakta településeket, szórványban nem is elérhető az adása.
„Mi, az MRM-ben azt szeretnénk, ha a magyar kormány venné a bátorságot, és szakítana az elmúlt több mint húsz évben alkalmazott módszerrel, ami alapján kizárólag a szerb hatalommal megalkuvó helyi magyar szervezetet és annak intézményeit támogatja. Egyedül ez válna a magyar nemzet egészének a javára, ez segíthetné a délvidéki magyarság autonómiatörekvését” – nyilatkozta lapunknak Oláh Róbert.
B.J.
barikad.hu








