2
012. február 1-jén a délvidéki Magyar Remény Mozgalom felhívására egy zászlóadományozási mozgalmat kezdeményeztünk, amelynek második köre zajlott 2012. június 22-én és 23-án. Ezúttal újabb négy délvidéki településre vittünk 2-2 zászlót. A legtöbb helyen maga a település vezetése vette át a zászlókat, de volt, ahol helyi civil körök, egyesületek fogadtak bennünket, hogy ne csak önkormányzati épületen és művelődési házon, hanem civil szervezeti közösségi házon, tájházon és kollégiumi könyvtáron is loboghasson a címeres magyar zászló. Minden helyszínen legalább egy adományozó személyesen is jelen volt az átadásnál, ahová az MRM délvidéki magyar nemzeti mozgalom és Szabó Attila péterrévei nemzettestvérünk ajánlásával jutottunk el.
Zentagunaras
Zászlóadományozók: a Jobbik Székesfehérvári Alapszervezete, amelyet Fazakas Attila székesfehérvári alelnök és az Országos Nemzetpolitikai Kabinet tagja képviselt személyesen; valamint Tóth Máté, Csaba-Tóth Zsófia, Tóth Bence, Molnár János, Kántor Gábor Bátaszékről.
Zentagunaras 2008-ban és 2009-ben adott otthont az EMI-tábornak. A zászlóátadást, mint mindig, óvatossággal és körültekintéssel kellett megszerveznünk, mert mindenképpen el akartuk kerülni, hogy megjelenésünkkel bajba sodorjuk a délvidéki szervezőinket. Ettől függetlenül a közel 90%-ban magyar település és a helyi kulturális egyesületek vezetői nagy örömmel fogadták a zászlókat. A település jó példával szolgálhat azoknak a csonkaországi településeknek is, ahol nagy a munkanélküliség. A környéken nincsenek nagy üzemek, gyárak, ezért a helyiek szinte kivétel nélkül mezőgazdasággal foglalkoznak, valamint Zentagunaras a környék egyik legnagyobb tejtermelő közössége kisgazdálkodói szinten. Említésre méltó tény továbbá, hogy Zentagunarason kis számú ruszin kisebbség is él, akiket Rákóczi is mint "gens fidelissima", vagyis a leghűségesebb nemzetként említett. Ők az egyetlen olyan népcsoport, amely a háború utáni szláv betelepítések hozadékaként került a színmagyar községre, mégsem viselkedett agresszív módon, inkább ők fogadták el a vegyes környezetet, amelybe érkeztek. Emellett Zentagunarason hangzott el a Délvidék „őszödi beszéde” is 2010. szeptember 11-én. Ezen a felvételen, Gyurcsány „szókimondásához” hasonlóan, Fremond Árpád, a VMSZ parlamenti képviselője mondja el, hogy hogyan használták fel a Magyar Nemzeti Tanács választói névjegyzékét adatgyűjtésre, valamint, hogy hogyan kell majd kijátszani a pénzt a VMSZ-es civil szervezeteknek és a helyi Ligásokól elzárni a csapokat.

Csonkaországiak és délvidékiek együtt Zentagunarason
Zenta
Zászlóadományozók: Botos Csongor és a Jobbik Magyarországért Mozgalom Hevesi Alapszervezete
A 80%-ban magyar város vezetésének távollétében helyi MRM-esek és Czabafy Ágnes, a Wass Albert Követők Asztaltársaságának elnöke fogadott minket a Délvidék eddig egyetlen Wass Albert-emlékházában. Czabafy Ágnes szívszorító szavakkal köszöntötte az anyaországi vendégeket, könnyes szemmel vette át a zászlókat és szavalt el egy Wass Albert-verset. Ezután teljes joggal érezhetjük úgy, hogy csonkaországi magyarként Zentára mindig hazamegyünk, és nemzettestvéri összetartozásunkat Trianon fájdalma sem szakíthatja ketté soha. Nemzeti érzelmű emberként már számtalanszor voltam tanúja megható pillanatoknak, amikor a csonkaország és az elszakított nemzetrészek jelképesen, gondolatban újra egyesülnek, de ez a találkozás most különlegesen megérintett mindannyiónkat. Köszönjük, Zenta, és kitartást minden magyarnak!

Zászlóátadás a Wass Albert-emlékházban Zentán
Újvidék
Zászlóadományozók: Farkas Lajos, valamint Tóth Endre a Bátaszéki és a Tolna megyei Jobbik képviseletében
A zászlóadományozó mozgalmunk első olyan települése, ahol a zászlót a szerb tenger közepén kisebbségi magyar közösség részére adtuk át. A zászlókat Nagy Margit, az újvidéki Apáczai Diákotthon vezetője vette át, amely épületegyüttes a Maradéki Református Egyházközség tulajdona, működtetője pedig a Vajdasági Magyar Pedagógusok Egyesülete. A városban szinte alig hallani és látni magyar szót (a magyarság aránya 10 % alatt van), de a Diákotthon óriási erőfeszítéseinek köszönhetően mintegy száz, szórványban élő, tehetséges, rászoruló fiatalnak nyújt ellátást és magyarságismereti és nyelvművelő oktatást. Fontos célkitűzés, hogy az színvonalas képzést nyújtó Újvidéki Egyetem mintegy 2000 magyar diákja számára magyar nyelvű csoportok indulhassanak. A Szegedi Tudományegyetemmel való együttműködés elvi része megszületett, de még hiányzik a politikai támogatás a csonkaország és a délvidéki Magyar Nemzeti Tanács részéről. A jelenlévő Fazakas Attila, aki a Magyar Állandó Értekezlet szórvány szakbizottságának jobbikos tagja is egyben, támogatásáról és segítségéről biztosította újvidéki nemzettestvéreinket.

Zászlóátadás előtt: eszmecsere Újvidéken
Temerin
Adományozók: Mészáros István, valamint Oláh János (Jobbik Baracs) és Pribil Sándor közösen
A szerb betelepítések miatt mára a magyarság aránya 40% alá csökkent. Emellett, ahogyan az jellemzően lenni szokott a román és a szerb betelepítések során, az utóbbi időben felerősödtek a magyarellenes hangok és atrocitások a településen. Ezért ide is különös körültekintéssel és előkészítéssel kellett a zászlót vinnünk, hiszen, miután hazajövünk, semmi esetre sem szeretnénk felesleges támadásoknak kitenni azokat a magyarokat, akik, ellentétben velünk, továbbra is ott élik az életüket. A zászlókat a Hunor Íjászegyesület és a 80%-ban elkészült Tájház vezetősége vette át, az egyiket személyesen Mészáros István bajtársunktól.

Temerin is magyar zászlót kap
A zászlóadományozás során újból megerősödött bennünk, hogy a személyes kapcsolatokon és élményeken keresztül tehetünk lépéseket Trianon katasztrofális hatásainak ellensúlyozására. Függetlenül attól, hogy megvalósul-e, illetve mikorra válik valósággá Trianon revíziója, mindent meg kell tennünk, amit ma és most megtehetünk egymásért gúnyhatáron innen és túl. A zászlóátadás egy olyan jelképes kezdet, amely akkor nyeri el valódi értelmét, ha további kapcsolatfelvétel, majd tettek, együttműködések követik az adományozott és az adományozó felek között.
Az adományozás következő köre várhatóan szeptemberben lesz. Továbbra is várjuk azok jelentkezését, akik át szeretnék élni a zászlóadományozás élményét, és barátságot szeretnének kötni délvidéki magyar nemzettestvéreinkkel. A zászlóadományozás feltételei, elérhetőségeink megtalálhatók az eredeti felhívásban: (http://kuruc.info/r/2/91484/). Hirdesse minél több címeres magyar zászló a Délvidék magyarságát!
Árgyelán János








