A Vajdasági Magyar Szövetség (VMSZ) vezetősége és elnöke szokásától eltérően ezúttal a nyilvánosság előtt is megnevezte ,,azokat”, konkrétan leszélsőségesezte a Magyar Remény Mozgalmat (MRM). Kijelentése megjelent a Magyar Szó 2011. november 3-i számának A rajtra várnak c. cikkében. Mielőtt ebben a témakörben vitába bocsátkoznánk, ahogy más esetben, itt is illő meghatározni a fogalmakat. Mit is értünk politikai szélsőségességen?
- Ha a papírforma szerint a politikai jobb-, illetve baloldalon álló erőt, akkor ezt mi vállaljuk, mivel az MRM valóban a VMSZ-től jobbra tájolható be a politikai palettán. A VMSZ az ,,aranyközép” pozíciójából és magaslatáról pásztázza, megfellebbezhetetlen bölcsességgel az itteni magyarságot, háta mögött ilyen-olyan-amolyan csatákkal, ügyletekkel, paktumokkal. A gondos pásztázás következményei a hallgatólagos fekete listák, amelyeken feltehetőleg ott szerepelnek a másként gondolkodók, az MRM-közeli szervezetek, tagok és szimpatizánsok.
- Ha a fogalmat úgy értelmezzük, mint vallási, faji és egyéb türelmetlenségre való buzdítást, erőszakosságot, illetve konfliktusok kirobbantóját, képtelenséget az együttműködésre stb., abban az esetben ezt ránk nézve határozottan visszautasítjuk! Egész eddigi ténykedésünk sem támasztja ezeket alá. Igen ám, csakhogy errefelé a tények aligha számítanak, különösen akkor nem, ha némi ködösítéssel, az emberekben visszamaradt félelmek meglovagolásával (volt itt háború és leszámolás, a közelmúltban és a régmúltban egyaránt) még könnyen jó pontokat is lehet szerezni. Akkor nyugodtan összemossák a nemzetiségi jogok következetes védelmét és az egyenlő bánásmód elvárását a politikai szélsőségességgel.
- Harmadsorban, egy olyan jelenségre hívnám fel a figyelmet, amely bőven kimeríti a politikai szélsőségesség fogalmát, noha, egyesek ezt inkább sikerességnek nevezik. Nevezetesen, hogy a hatalmon lévő pártok (azt hiszem, mindegyik) önkényesen hoznak tömegeket kedvezményezett helyzetbe, nem a rátermettségük, képességeik vagy szociális rászorultságuk alapján, kizárólag párthovatartozásuk ürügyén, erőszakosan alakítva ezáltal a társadalmi szociális struktúrákat, így hoznak létre mesterségesen elit réteget.
Mi a jövőben is következetesek szeretnénk lenni, nem szélsőségesek. Miután a véleményemet közzétettem ebben az ügyben, az MRM nem kíván többé meddő vitákat folytatni. A piros pont vadászatát pedig meghagyjuk azoknak, akik úgy érzik, ez is jól jöhet még nekik.
László Bálint, az MRM elnöke
Szabadka, 2011. november 3.








