(Bevezető)
2004. június 26-án kezdődik ez a történet és mi éppen Óbecsén voltunk, a HVIM által szervezett Kárpátia koncerten, ami azért maradt emlékezetes számomra, mert ez volt az első és egyetlen ingyenes fellépésük a Délvidéken, és jómagam több temerini bajtársam társaságában az egész estét az utcán „buliztuk” végig. Lehet épp azért nem mentünk be, mert ingyenes volt, vagy pedig azért mert nagy volt a tömeg, de lehet, kint csak jobb volt a „biztonság” (lezárt utca, rohamrendőrök, ostromállapot), szóval nem emlékszem pontosan, de biztos jó buli lehetett.
Itt hallottunk először arról, hogy előző éjszaka történt valami Temerinben. Azt pontosan nem tudtuk, hogy mi, de többen említették, hogy „bevitték a punkerokat”, mert állítólag megvertek egy szerb nemzetiségű fiatalembert. Nem vettük komolyan (ez akkoriban nem számított hírnek), nevetve legyintetünk, hogy majd kiengedik őket.
Emlékszem még, hogy másnap, vasárnap, választásokat tartottak, és ami ezek után következett, az olyan folyamatokat indított el, amelyek megváltoztatták nem csak egyének, hanem egy egész közösség életét.