(Bevezető)
2004. június 26-án kezdődik ez a történet és mi éppen Óbecsén voltunk, a HVIM által szervezett Kárpátia koncerten, ami azért maradt emlékezetes számomra, mert ez volt az első és egyetlen ingyenes fellépésük a Délvidéken, és jómagam több temerini bajtársam társaságában az egész estét az utcán „buliztuk” végig. Lehet épp azért nem mentünk be, mert ingyenes volt, vagy pedig azért mert nagy volt a tömeg, de lehet, kint csak jobb volt a „biztonság” (lezárt utca, rohamrendőrök, ostromállapot), szóval nem emlékszem pontosan, de biztos jó buli lehetett.
Itt hallottunk először arról, hogy előző éjszaka történt valami Temerinben. Azt pontosan nem tudtuk, hogy mi, de többen említették, hogy „bevitték a punkerokat”, mert állítólag megvertek egy szerb nemzetiségű fiatalembert. Nem vettük komolyan (ez akkoriban nem számított hírnek), nevetve legyintetünk, hogy majd kiengedik őket.
Emlékszem még, hogy másnap, vasárnap, választásokat tartottak, és ami ezek után következett, az olyan folyamatokat indított el, amelyek megváltoztatták nem csak egyének, hanem egy egész közösség életét.
2004. június 29-én, kedden kitört a botrány, elkezdődött a sajtóhisztéria és a magyar közösség, főként a temerini magyarság elleni nyílt uszítás. Olyan címekkel jelentek meg cikkek, hogy „Karóba húzták a szerbet”, „Meztelenül találták meg zsákkal a fején”, „Temerini szörnyek bíróság előtt” … stb. Közben senki sem tudta, hogy az este mi történt Temerinben, de érződött a feszültség a levegőben. Addig a pillanatig jómagam ilyet nem tapasztaltam, mindig voltak összetűzések, de tudtuk, hogy ez most valami egészen más, a Koszovóban, márciusban kirobbant szerbellenes progrom villámgyorsan terjedt át egész Szerbiára, így a Délvidékre is. Bennem a lángoló dzsámik és a Szabadkán magyarellenes jelszavakat skandáló tömeg képe maradt meg és az előzetesen felhergelt hangulatra az újabb magyarellenes sajtóhadjárat úgy hatott, mint olaj a tűzre. 2004 és 2005 folyamán több mint 600 magyarellenes kilengést jegyeztek fel, de számuk valójában ettől sokkal több lehetett ismerve azt a tényt, hogy az esetek legfeljebb 20%-a került nyilvánosságra. Júniusig, az erőszak olyan méreteket öltött, hogy az EU is felfigyelt a problémára és a temerini eset kapóra jött a szerb állami szerveknek, mint bizonyíték, hogy tessék látni, nem csak a kisebbségek a szenvedő alanyok, itt van ez a szerb fiatalember, milyen csúnyán elbántak vele a magyarok. Az, hogy az arány 600:1 –hez állt közel, számukra nem volt mérvadó.
Közben Újvidéken a Karagyorgye stadionban magyar zászlót égettek és olyan transzparens volt kifeszítve, hogy „Bosszú, Temerin”. Ezek után, tudtuk, hogy ennek nem lehet jó vége. Július 2-án, péntek este, megindultam az éjszakai életbe, egy házibulira voltam hivatalos a Telepen, de úgy döntöttem, hogy miután kivittem néhány ismerőst, elmegyek, megnézem, mi történik a központban. Olyan 22 óra tájt, nyáron, hétvégén, mindig több százan szoktak lenni a központban, az este miután kétszer végigmentem egyetlen embert sem láttam. Nem értettem, miért. Leálltam a parkolóban (az enyém volt az egyetlen jármű), kiszálltam az autóból és nem tettem meg talán 2-3 métert, hallom, hogy valaki odakiabál szerbül: Mit keresel itt?! Pucolj vissza az autóba!! Nem látod, hogy „le van zárva” a központ?! (mellesleg, nem láttam semmit) Hirtelen a semmiből 3 rendőr termett ott és a gépkarabélyok láttán, könnyen felmértem, hogy nem vagyunk egy súlycsoportban, így jobbnak láttam szót fogadni. Mondtam is nekik, hogy minden oké, már itt sem vagyok. Ezek után nyugodt lelkiismerettel mentem bulizni, mivel beláttam, hogy az este a központban balhé tuti nem lesz. Az pedig, hogy utána 4 éves „háborút” kellett megvívnunk, már más téma, lehet pár év múlva azt is megírom, de most még nem aktuális.
Visszatérve magára az esetre, minden létező politikai párt elítélte, sokan súlyos büntetést kérve a vádlottak számára, ami az adott pillanatban nem volt meglepő, mivel a hatóságok rendkívüli kegyetlenséggel elkövetett gyilkossági kísérletként definiálták a bűncselekményt. Ezzel kívánok a továbbiakban foglalkozni, az első résszel csak az akkor uralkodó hangulatot próbáltam röviden bemutatni. Ami érdekli az embereket, hogy amit elkövettek az gyilkossági kísérlet volt-e?! Megérdemelték e a 61 éves büntetést?! Törvényszerű vagy pedig kirakatperrel néztek-e szembe?! Közönséges bűnözőkkel, vagy pedig mártírokkal van dolgunk?! Mit követtek egyáltalán el és volt-e ellenük bizonyíték?! Ezekre kerestem jómagam is a választ és írásomban fel fognak tűnni olyan (bizonyítékokkal alátámasztott) tények, amelyek a hatóságoknak nem fognak tetszeni, de leírok olyan dolgokat is, amelyekért lehetséges, hogy sok magyar fog átkozni. Egyetlen dolog mérvadó számomra ebben a kérdésben, az pedig az igazság, illetve a megdönthetetlen tények bemutatása, amit természetesen saját véleményemmel, élményemmel fogok fűszerezni.
Remélem sikerült felkeltenem az érdeklődést, igyekszem a következő részlettel mielőbb előrukkolni.
(… folytatása következik)
(Oláh Róbert, http://mrm.rs/blog/olah-robert-blogja)
