A szerb „igazságszolgáltatás” csődje
Igéretem szerint a harmadik részben a jogsértésekkel kívánok foglalkozni. A józan ész azt diktálja, hogy ha már rendelkezésre állnak bizonyítékok egy rendkívül súlyos bűncselekmény kapcsán, amelyben egy nemzeti kisebbséghez tartozó emberek érintettek, akkor a jogállam példát mutasson, mégpedig hogy nincs hátrányos megkülönböztetés és a törvény mindenkire egyaránt érvényes. Ezzel elkerülheti (elkerülhette volna) a nemzetközi bírálatokat. A szerb „igazságszolgáltatás” ennek pont az ellenkezőjét tette, érvekkel nehezen magyarázható okok miatt (nyilván politikai megrendelésre, egy egész közösség megfélemlítése céljából)!
Az első komoly jogsérelem már a rendőrségi kihallgatás ideje alatt érte a gyanúsítottakat. Először védő és tolmács nélkül lettek kihallgatva, majd pedig egyetlen védőt rendeltek ki, aki arra volt hivatott, hogy mind az öt személy jogainak a tiszteletben tartását szavatolja. Ezzel a hatóság megszegte a törvényt, ugyanis egy ügyvéd nem tud lelkiismeretesen öt személyt védeni, főleg olyan esetben nem, amikor a gyanúsítottak között érdekellentét áll fenn (egymásra terhelő vallomást tesznek). Ilyen körülmények között tett vallomás, jogállamban nem használható fel (Szerbiában pedig majdnem minden esetben teljes egészében elfogadják a rendőrségi dokumentációt).
Mivel az újvidéki kerületi (most körzeti) bíróságon a magyar is hivatalos nyelv, a vádlottaknak vagy a sértetteknek joguk van kérni, hogy az eljárást magyar nyelven folytassák le. Beavatottak véleménye szerint ezt csak azokban az esetekben szokta a bíróság elfogadni, hogy ha a sértett és a vádlott is ugyanazon a nyelven kérvényezi az eljárást, de ha csak egy valaki is a szerb nyelvet részesíti előnyben az esetben a bíróság rendszerint elutasítja az ilyen kérvényeket.
Esetünkben a bíróság három személy esetében elutasította, míg két személy esetében elfogadta azt a benyújtott kérvényt, hogy magyarul folyatassa az eljárást, majd saját határozatát megszegve szerb nyelven folytatta le a pert.
A harmadik és talán a legkomolyabb jogsérelem akkor érte a vádlottakat, amikor a bírónő kizárta a nyilvánosságot az eljárásból. A törvényben pontosan meg lett határozva, hogy milyen esetekben van a bírónak joga ezt megtenni, és esetünkben nincs olyan törvény által meghatározott ok, ami indokolta volna ezt a döntést. Amennyiben a sértett hozzátartozói nem tudnak a tárgyalás ideje alatt viselkedni, akkor a bírónak kötelessége őket eltávolítani az ülésteremből (erre hivatkozva hozta meg a bíró a döntést). Ez még nem ok a nyilvánosság kizárására, így az erre való hivatkozás valójában a törvénysértés elismerése a bíró részéről.
Negyedik szembetűnő eset pedig a tolmács szakértelmének a jogos kétségbe vonása, ugyanis elmulasztotta aláírni az általa fordított vallomások döntő többségét. Nem kell az embernek nyelvésznek lennie, ha átolvassa a dokumentumokat, akkor rengeteg hibát talál. A mondatok nincsennek helyesen összeállítva, értelmetlenek, a női és a férfi nem állandó keverése, Zoltán és a Zsolt nevek összekeverése, majd egy új név a Zsoltán megjelenése már olyan zavart kelt az olvasóban, hogy ember legyen a talpán, aki kibogozza, hogy a vádlott egyáltalán mit is akart mondani és kire vallott valójában.
Biztosra vehető, ha helyettem egy jogász nézi át a dokumentációt, sokkal több „hibára” bukkan, de ha már egy joghoz semmit sem konyító személy talál ennyi mulasztást, akkor itt biztos sok minden nem a törvény szerint le lejátszva. Lejátszva, mert Szerbiában még nem hallottam olyan esetről, hogy valakit felmentettek volna (legyen az bűncselekmény vagy csak szabálysértés a hatóságok tesznek róla, hogy legalább az állampénztár gyarapodjon). Az sem szolgál mentségükre, hogy nem csak ebben az esetben nem tartották tiszteletben a gyanúsítottak jogait, mert bevett szokás, hogy bíróságra indulva színházban köt ki az ember búsás összegeket fizetve a produkcióért.
Itt még meg kell említenünk azt is, hogy az előzetes fogvatartás ideje alatt megtiltották, hogy a szüleikkel anyanyelvükön kommunikáljanak és rendszeres zaklatásoknak, bántalmazásoknak voltak kitéve.
Amennyiben feltennénk azt a kérdést, hogy tiszteletben tartották-e az elfogulatlan eljáráshoz való jogukat, a válasz egyértelmű: Nem! Ha azt a kérdést tennénk fel, hogy volt e esélyük egyáltalán a vádakkal szemben védekezni, itt is egyértelmű a válasz: Nem! Hogy koncepciós (kirakat) per folyt-e ellenük, erre a válasz egyértelműen igen! A bíróság nem is törekedett igazságos ítéletre, a cél a szerb társadalom megnyugtatása (bosszú) és a délvidéki magyarság számára a példastatuálás volt!
Átlapozva a dokumentációt, azért lehetett itt-ott néhány érdekes esetre is bukkanni. Történt ugyanis, hogy eltűnt a tanú. Mivel a beidézett polgár öltözete nem felelt meg az elvárásoknak és ittasnak is tűnt, nem engedték be a bíróság épületébe. Végül a bíró kiküldte a biztonsági embereket, hogy találják meg és vezessék vissza. Nem volt nehéz dolguk, mivel az első bolt előtt meg is találták, de a „szabadidőt” arra használta fel, hogy felöntsön még néhány sört, így mire visszavezették már képtelen volt vallomást tenni. Ennyit a komolyságról.
Már az első részben említettem, hogy a szerb politikai elit, a magyarverések ellensúlyozására használta fel az esetet, és durván uszított a délvidéki magyarság egésze ellen, ezzel is súlyosbítva a problémát. Minden létező politikai párt elítélte a történteket (ami érthető is) és a magyar pártok is csak akkor "ébredtek fel", amikor az ítélet megszületett, amelyen felháborodott az egész magyar közösség. Itt azt is kell tudni, hogy az ítélethirdetés előtt politikusainknak már tudniuk kellett a vádlottak elleni erőszak alkalmazásáról és a kirakatper állásáról, mivel már 2004 végén vagy 2005 elején (nem emlékszem a pontos időpontra), az egyik vádlottnak sikerült egy levelet kijuttatnia édesapjának, melyben beszámolt a bántalmazásokról. Érdekes, hogy ez a levél sem érdekelt senkit abban a pillanatban, egyedül az akkor működő (délvidéki) HVIM elnöke vette át és küldte szét a médiumoknak, és egyedül csak a Magyarországon megjelenő jobboldali, többnyire internetes médiumok hozták nyilvánosságra. Az ítélet meghozatala után, amikor a nyilvánvaló igazságtalanságon egy egész nemzet felháborodott és népszerű lett a témával foglalkozni, megjelent Kasza József is a szülőknél és utána még sokan mások. Végül már politikusaink abban versenyeztek, hogy ki fogja keményebben bírálni Szerbiát az ügy miatt, de az eredmény valahogy mindig elmaradt. A mai napig mind az öten börtönben ülnek. Erre is van logikus válasz, de azt majd az utolsó összegzős részben írom meg.
Közben nem hagyhatjuk figyelmen kívül, hogy minden szervezet, legyen jogvédő vagy politikai vagy segélyezéssel foglalkozó, mind egy bizonyos idő után kihátráltak az ügy képviselete mögül. Ebben is van logika, mert egyes elítéltek szüleinek a viselkedése egyszerűen kibírhatatlan. Mellesleg, engem is egy hivatalos levélben, melyet sikerült megszereznem és a mai napig őrzök, egy híres drogdíler öccsének neveznek (mivel nincs bátyám, a cáfolat is értelmetlen). Sajnos, hogy ennek a levét is azok itták meg, akik becsületesen harcoltak gyermekük szabadságáért, mert - valljuk be őszintén - senkinek sincs szüksége arra, hogy a segítő jobbért cserében balból egy orron vágás legyen a köszönet. (Egyáltalán nem magamra gondolok, mivel nem dicsekedhetek azzal, hogy sok mindent tettem volna szabadulásuk érdekében.)
Sok mindent kihagytam. Volt, amit nem tudtam beszorítani ebbe a rövid írásba, de vannak olyan dolgok is, amelyekről még nem aktuális beszélni, de úgy érzem olyan információkat is nyilvánosságra hoztam, melyekhez máshol nem igen lehetett hozzájutni. Következik még egy rész, egy utolsó összegzés, melyben foglalkozok még a kegyelmi kérvénnyel is.
Előzmények:
http://mrm.rs/blog/olah-robert-blogja/680-61-ev-igazsagtalanul-i-resz
http://mrm.rs/blog/olah-robert-blogja/681-61-ev-igazsagtalanul-ii-resz
(Oláh Róbert)
