MRM

  • Full Screen
  • Wide Screen
  • Narrow Screen
  • Increase font size
  • Default font size
  • Decrease font size

A többnyelvűség megsértése - Nyílt levél Szabadka Város Idegenforgalmi Szervezetéhez

E-mail Nyomtatás PDF
FacebookTwitterIWIWGoogle bookmark

Tisztelt Hölgyem/Uram!

A napokban értesülhettünk a médián keresztül, továbbá saját szemünkkel is meggyőződhettünk Szabadka utcáin, hogy megkezdték a régóta várt idegenforgalmi jelzőtáblák kihelyezését a városban és környékén. A gazdasági és regionális fejlesztésekért felelős minisztériumtól 3,5 millió dinárt kaptak erre a célra, míg tavaly ugyanez a minisztérium 4,5 millió dinárral járult hozzá a városi sétaövezetben kihelyezett táblák anyagi költségeinek fedezéséhez. A tavaly elhelyezett jelzőtáblák nagyobb része négy nyelven adott tájékoztatást a járókelőknek és turistáknak (szerb, magyar, horvát és angol nyelven).

Sajnálattal tapasztalható azonban, hogy az új táblákon szereplő szöveg zömében már csak szerb és angol nyelven olvasható, ami nincs összhangban a város lakosságának nemzeti összetételével, valamint az érvényben lévő nyelvhasználati törvénnyel sem. Az idegenforgalmi jelzések tartalmáról és feltüntetéséről szóló szabályzat (Szerbia Köztársaság Hivatalos Közlönye, 2010/22. szám)  6. szakasza kimondja, hogy "a Szerbia Köztársaság azon területein, ahol a nemzeti kisebbségek tagjai élnek, az idegenforgalmi állomásokat és más turisztikai tudnivalókat a nemzeti kisebbségek nyelvén és írásmódján is fel kell tüntetni, összhangban a hivatalos nyelv- és íráshasználatról szóló törvénnyel".

Mivel azonban Önök szemmel láthatóan elmulasztották tiszteletben tartani a magyar és a horvát nemzeti közösség ezen jogát, a Magyar Remény Mozgalom elnökeként és a Magyar Nemzeti Tanács Nyelvhasználati Bizottságának tagjaként kérem Önöket, hogy a lehető legrövidebb időn belül orvosolják a hibát, máskülönben kénytelenek leszünk panasszal élni az illetékes szerveknél.

Tisztelettel,

László Bálint

az MRM elnöke, az MNT és MNT NYB tagja

Szabadka, 2012. július 26.

You are here Hivatalos levelek A többnyelvűség megsértése - Nyílt levél Szabadka Város Idegenforgalmi Szervezetéhez